Üdvözöljük az EURO-ECO cégcsoport Jogi- és Adótanácsadói Network (JAN) szolgáltatásának honlapján.

Tájékoztatjuk, hogy a honlap által nyújtott szolgáltatások csak az alapszerződés mellé kötött kiegészítő (JAN) szerződések keretében érhetőek el korlátozás nélkül.

Szerződéskötési szándékát a Kapcsolat menüpont alatt található email címeken jelezheti számunkra. Munkatársaink a megadott elérhetőségeken fogják keresni Önt a részletes tájékoztatás érdekében.

   

Március 1-ig tart a próbaüzem az EKÁER-ben

A kormány az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (EKÁER) próbaüzemét a piaci szereplők javaslataira hosszabbította meg. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai, pénzügyőrei az év első két hónapjában is ellenőriznek, de február 28-ig csak tájékoztatnak. Az adóhatóság munkatársai a mulasztókat figyelmeztetik, de március 1-ig nem szabhatnak ki mulasztási bírságot, a vállalkozások pedig a próbaüzem végéig mentesülnek a kockázati biztosíték megfizetése alól - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Közölték azt is, hogy a piaci szereplőktől beérkező észrevételek és javaslatok, valamint a próbaüzem első 2 hónapjának tapasztalatai alapján a tárca megvizsgálja a jogszabály módosításának lehetőségét és szükségességét. Azoknál a kérdéseknél, panaszoknál, amelyek orvoslása csak jogszabály-módosítással lehetséges, a gazdasági tárca javasolni fogja az Országgyűlésnek a törvény módosítását.

Az EKÁER-t 2015. január elsején vezették be Magyarországon, ettől az időponttól kizárólag EKÁER-szám birtokában lehet bejelentési kötelezettség alá eső közúti szállítást végezni. Ha egy vállalkozás útdíjköteles gépjárművel - 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsival - az Európai Unió valamely tagállamából Magyarországra behoz, vagy Magyarországról valamely EU-tagállamba kivisz terméket, vagy belföldön nem végfelhasználó számára első adóköteles termékértékesítést végez, köteles erről a NAV-nál az EKÁER elektronikus felületén bejelentést tenni. A bejelentő EKÁER-számot kap, amely a szállítandó termékhez kapcsolódik és 15 napig érvényes.

A minisztérium korábbi tájékoztatásaiban a rendszer bevezetését azzal indokolta, hogy annak célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozása, a gyakran az egészséget is veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása, az adóelkerülők kiszűrése.

A logisztikai szolgáltatók szerdai közleményükben további türelmi időt kértek a rendszerrel kapcsolatban: a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége és a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége szerint az EKÁER egyebek mellett a nem egyértelmű jogszabályi megfogalmazásai miatt még nem alkalmas az éles üzemre, ezért a szakma javaslatot nyújtott be a tárcának a rendszer módosítására. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság az EKÁER-rendelet visszavonását nevezte az egyetlen megnyugtató megoldásnak, mert álláspontjuk szerint a jogszabály számos ponton betarthatatlan.

   

Bejelentkezés  

   

EUR / HUF  

   

CHF / HUF